2010. október 31., vasárnap

Mi történt?

A kalandsorozat 1979-ben kezdődik az északi erdőben, ahová a falusiak rémtörténetei miatt józan ember régóta be sem teszi már a lábát.


    Talán csak George Ashton, egy ifjú tanár az egyedüli, aki ügyet sem vet a mendemondára. Még esti sétára is elindul a közelgő vihar ellenére. Felszabadultan törtet előre, egyre beljebb és beljebb a sűrű erdőbe, egy különleges, színpompás tollazatú piciny madárka játszótársaként. A kis tollas észrevétlenül csábítja őt egészen a kis erdei tóig, majd még azon is túl, a több száz éves faóriások közé.


    Villámlik és mennydörög. George végre észbe kap, és már fordulna is vissza, de egy hihetetlen látomás leblokkolja izmait. A madárka teste ugyanis fénylő smaragdcsíkként villan a sötétben, majd őrült sebességgel becsapódik egy kolosszális méretű fába, mely éppen azon a pillanatokban emelkedik ki a föld mélyéből.


    Az ismétlődő villámlások a szeme láttára keltik életre a legendát. A rémmesék sárkányai megdermesztik ereiben a vért, s lélegzet-visszafojtva mereng az egymást követő természetfeletti jelenségek láttán, melyek attól az éjszakától kezdve megváltoztatják egész életét.


    Ráadásként találkozik egy szellememberrel, (testén kígyózó kétfejű kobrával), aki hihetetlen módon a segítségét kéri PRUPEDY-AYNA, a HÜLLŐSZIGET számára.


    Feladatot kap tehát, amihez óriási bátorságra, hitre és elszántságra lesz szüksége. Kilátástalanul száll harcba a hatalmas yvsa / anakonda / ellen, és kitart egészen a végső pillanatig, amikor is segítségére érkezik HÜLLŐSZIGET Chadynja / hüllőfejdelme,  az óriásvynnar / óriás komodói varánusz.

Ismertető

A regénysorozatom, melynek címe: PRUPEDY-AYNA, A HÜLLŐSZIGET, kalandos fantáziaregény.
A történet a prupedik szigetén, vagyis az általam fantázianévvel elnevezett hüllők szigetén játszódik.
E sziget nem a mi világunk része, hanem velünk párhuzamos világban, egy eltolt térsíkban található.
                                                 ILLETVE!
A sziget keleti része - a történet során kiderül, miért - mégiscsak átcsúszott hozzánk, mégpedig Alya falu északi határától terjedő erdő területére.